Privát levelezőlistánkon, az irc-csatornából google csoporttá evolválódott infrahangon mostanában szóba került a lokalizmus kérdése az elektronikus zenében. Pl. megint jön valaki Berlinből a Merlinbe. Ilyet olvasol:
Sascha kezdetektől fogva jelen van a berlini éjszakában, már a kilencvenes
évek elején saját partikat szervezett Kelet-Berlinben, melyeken már ő is
pörgette a lemezeket. Hivatásszerűen ‘97 óta dj-zik, egy évre rá már Paul
Kalkbrenner-el közös stúdiójában dolgozott első zenéin.
Az ezredfordulón Sascha-t már Bpitch Control-os színekben láthattuk
viszont és ezt ezúttal szó szerint kell értenünk, ugyanis Ellen Allien
legendás berlini kiadójának saját foci csapata is van. Itt jelent meg 2003-ban
első albuma, a „Bravo” is. Készített már remixet Anja Schneider mellett
például Alexander Kowalskinak is. 2008-ban készítette el a kultikus berlini
Watergate klub második mixalbumát és az ugyanebben az évben
megjelent Mango című albuma is hatalmasat robbant, címadó számából
számtalan remix készült és a Berlin Calling film egyik legemlékezetesebb
zenéje lett.
Szóval örvendek, de ezzel is feladatunk van. Hogy tehetjük a sajátunkká ezt az eseményt? Nem elégszem meg a sajtóanyaggal (és ez nem azt jelenti, hogy bárkinek az érdemeit firtatnám - minek?). De úgy tűnik valami probléma van itt, ami zavaró. Egy cimbora a múltkor ezt írja nekem a soundcloudon:
people got this shit tendency to create rulez to make every one copy some one else…like…year ago if u check some ones music just by listening u wore able to know who did that… but now we have massive crowds of clones walking around and sounding exactly the same… Not that we all must be experimental freaks, but…i dont like too much rulez…
Ugye? Emlékszik valaki a PC-X Magazin CD-mellékletének zenéire? (Amellett, hogy külön poszt szólhatna arról, hogy mennyire kellemesen el tudtunk rágcsálni 650 MB információt egy hónapig vagy tovább), hiába a lopkodott hangminták és a minimális technikai lehetőségek az .XM és .IT fájlok keretei között, de valahogy mégis tudtad kinek a száma volt! Hasonulási kényszer persze mindig is volt/van/lesz, és néha akár fun dolgok is kijöhetnek az ilyen korlátok közül. Viszont úgy látszik, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki kicsit már unja a “nemzetközi színvonalú” produkciókat és eseményeket. (Nota bene, az “állatira magyar” zenék erőltetése számomra ugyanennyire rémes dolog.) Konklúzió nincs, hagyjuk kialakulni. Ha van kérdés, azt viszont szintén engedjük meg magunknak és egymásnak feltenni.
2 komment van
igen, egyre többször előfordul, hogy a „végre van itthon is normális/rendes/stb. ez meg az” kijelentés annyit tesz, hogy már a magyarok is tudnak olyan produktummal előállni, ami teljesen hasonlít valami külföldi cuccra, ami esetleg középszerű is, de legalább már olyan, mint a többi másik. és ez valóban szomorú. itt lehetne említeni reggae meg alter és még különféle zenekarokat, akik képesek büszkülni arra, hogy a zenéjük/klippjük olyan, mintha a mjúzik tévéből húzták volna elő, vagyis képesek voltak besorolni a nemzetközi fősodorba. most őszintén, melyik művész lenne arra büszke, hogy olyat tud csinálni, mint csillió másik ember a világon még rajta kívül?
meg itt ez a videó, ami Magyarországot és a magyar kultúrát szeretné pozícionálni a nemzetközi szintéren, és ennek ellenére egy akármilyen „szép csaj laptoppal nevetgél” tech reklámra hasonlít, de simán lehetne Vodafone-os is. a betűtípus, kamera mozgás, szerkesztés, vágás, minden olyan _profi_, hogy teljesen egy akármelyik másik klippre hasonlít. a balkán fanatik hiphop-trance-folk trendhajhász zenéjéről nem is beszélve. ilyen kontextusban szinte teljesen mindegy is, hogy a háttérben éppen a budapesti vagy a bécsi opera van, hiszen történelmi okokból hasonló stílusú a két belváros. ez a videó olyannyira nem lokalizált, hogy a stúdióban a feliratok lecserélésével fél óra alatt Vienna reklámot is lehetne csinálni belőle.
http://www.youtube.com/watch?v=e0wkokaybWA
Szólj hozzá