Skip to content

Digitáliszenei tanulmánykötet, segíthettek

Update: http://www.minimalmusic.hu/the-news/134-elektronikus-zene-kedvelo-baratok

Batta Barnabás szerkesztésében készült Médium, Hang, Esztétika - Zeneiség a mediális technológiák korában című kötet azonban ennél mélyebbre megy, s az egyszerű urbánus legendák és szubjektív visszaemlékezések helyett zene-, kultúra-, és médiaelméleti kutatásokra alapozva olyan kérdéseket boncolgat, mint például az, hogy a robbanásszerűen bekövetkezett technikai fejlődés hatására milyen átalakulás figyelhető meg a zenei kultúrában, illetve hogyan lettek a zene és a létrehozását elősegítő kreatív eszközök mindenki számára hozzáférhetőek, és ezzel egyidejűleg ez hogyan alakította át magának a zenének a fogalmát.

A kötet tematikus blokkokra (Zenetörténet és zeneelmélet, Média-, és kultúraelmélet, Zenepszichológia és informatika, Zeneesztétika és zenefenomenológia, illetve Terjesztés és befogadás) szedve összesen 17 tanulmányt foglal magában, melyek között több hazai munka is helyet kapott, a java azonban mégis idegen nyelvű anyagok fordításaiból tevődik össze.

Ez utóbbi azonban jelentős terheket ró a könyv kiadásán munkálkodókra, a szerzői jogdíjak horribilis összegeket emésztenek fel, segítőkész szponzorok meg valamiért nem tülekednek. Éppen ezért a szerjesztő egy olyan kéréssel fordult hozzám, hogy ha tudok, segítsek támogatókat találni nekik. Elég nagy időparában vannak, mindössze három hét áll rendelkezésre, hogy összeszedjék a szükséges pénzösszeget, így mindennemű felajánlásnak örülnek.

Én úgy érzem, pénzen és a nevemen túl annyit tudok még ehhez pluszban hozzáadni, hogy megpróbálom minél több emberhez eljuttatni az üzenetüket. Ha úgy érzed szívesen segítenél, felajánlásodat az alábbi bankszámlaszámra küldheted el:

Béres Tamás
Unicredit Bank: 10918001-00000493-52480003
Közlemény: kötet

Fontos megemlíteni, hogy aki 4000 Forint felett támogatja ezt a nemes kezdeményezést, automatikusan jogosult lesz egy példányra a nyomtatásra kerülő munkából, ennél kisebb támogatás esetén pedig 50%-os kedvezményben részesül.

Forrás

Szólj hozzá

Az email címed nem jelenik meg, sőt el sem adjuk. A kötelező mezőket * jelöli.
*
*