Szeretem úgy látni a dolgokat sokszor, hogy a magunkfajta ember, aki ismeri önmagát és körbe tud nézni, a poltikai- és kultúrideológiák elől valamifajta tudatos esztéticizmusba, nem-intézményesített kulturális tevékenységbe menekül. Mindez az anyagba kapaszkodó külső szemlélő számára különcnek, sznobnak, gyerekesnek és ignoránsnak hat, sőt olykor ellenszenvet is kiválthat. Pedig csak egyszerűen nincs szükségünk arra, hogy darálthúst csináljunk a lelkünkből és emberi méltóságunkból, nektek pedig már lehet, hogy késő.