“Elég volt?” “Ha nem tetszik ne olvasd?” “Minek állandóan megmondani mindent?” “Ízlésről nem lehet vitatkozni!” “A művészet szubjektív!”
Hiába telnek el évek, az örök “dj-k vs. igazi zenészek” “vita”, újra és újra megbújik valahol. Ezúttal itt. Arról miért nincsenek ölre menő viták (flame-ek), hogy a festő az igazi művész, és nem a fotós vagy a kompúteres dizájner? Színugyanaz a probléma, mégse hozzuk szóba úgy látom (még csak “nyolcmondat+kép+3 link” jellegű blogposztok sincsenek róla). És bár önként szinte sose ülök le Dj Krush-t hallgatni, de a “zaj” meg az “öt potméter” kifejezések egyrészt viccnek nem jók (az Aljas Kúszóbab együttes például jobban megfogalmazza), másrészt ítéletalkotásként olyanok, mint amiket a poszt elején írva találunk a szerző által preferált zenei irányzatról (végülis kis híja volt, hogy nem is döntöttem az évek óta bennem lappangó, itt még közzé nem tett, másokkal való beszédben gyakran szóba kerülő kirohanás megírása mellett, persze aztán mégis). Elegünk (günk!) van az ilyen “elektronikus zene nem is zene”, illetve “a dj nem zenész és kérem igenis mások zenéit játssza” című nagy-nagy revelációkat bemutató, leleplező félflame/fél-poén - eddigi tapasztalataim szerint a népművelő szak és az ilyen jellegű nevelés okozta, generációkon átívelő, esztétikai ítéletalkotási mutációként diagnosztizálható - mondatösszességekből. (:D) Szerencsére legalább lesz egy újabb csimbumm mém, ami tiszavirág osztva végtelennnel hosszúságú élete befejeztével a Café Voltmár poklában tengeti majd elszürkült napjait. “És ennek az egésznek sem volt itt semmi értelme.” Brumm.
3 komment van
éljen a hipertext! =)
Elég volt, elég! Nincs ebben semmi kriminális!
menjenek innen kérem, nincs itt semmi látnivaló!
Szólj hozzá